„Meg akarom változtatni az úszósportot. Azt akarom, hogy az emberek beszéljenek róla, gondoljanak rá, várják a versenyeket” – nyilatkozta egyszer Michael Phelps.

Mit mondjunk, sikerült. A pekingi nyolc aranyérmével Mark Spitz müncheni csúcsát túlszárnyaló csodaúszó a 4x100-as vegyesváltó viszonylag kényelmes sikere után először nem az úszás megváltoztatásával, vagy győzelmével foglalkozott, hanem édesanyját kereste.

„Nem is tudom, mit kellene éreznem, érzelmek sora kavarog bennem. Igazából csak a mamámat szeretném látni” – hangzott az első reakció.

Persze Phelps ezután már elképesztő pekingi hetével is foglalkozott.

„Hullámvasút volt, amelyik végig felfelé tartott, hihetetlenül élveztem az egészet. A legnagyobb dolog az, hogy megmutattam: semmi nem lehetetlen. Annyian kételkedtek, annyian mondták, hogy ez nem sikerülhet… pedig csak egy kis képzelőerő kellett” – mondta Baltimore új hőse, aki csapattársainak is köszönetet mondott.

„Sosem sikerülhetett volna a csapattársaim nélkül. Három váltóban úszhattam, és minden számban remek teljesítményt mutattunk csapatként. A harmadik olimpiám ez, és még sosem volt ilyen jó a csapategység. Lehet, hogy ez volt a különbség a javunkra.”

„A pekingi játékok nézői minden idők legnagyobb olimpikonját láthatták – az amerikai Michael Phelpset” – köszöntötte a hangosbemondó a dobogó tetején álló amerikait.

Ezen még maguk az amerikaiak is vitatkoznak, de egy valami vitathatatlan.

Ha nem is a legnagyobb, de egész biztosan a legeredményesebb.

És még az is marad egy jó ideig.